 Norvég irodalomról a XIX. századig szinte nem lehet beszélni, ezért is különleges Henrik Ibsen(1828–1906) helyzete. Nemcsak szűkebb környezetében meghatározó a munkássága, hanem az európai irodalom történetében is nagy a jelentősége. Már a kortársak is a modern polgári dráma megújítóját látták benne. A XIX. század népszerű szalondrámája helyett a klasszikus nagy drámai korszakok erényeit hozta vissza darabjaiba. Ibsen a görög sorstragédiák analitikus módszerével és a szimbolizmussal újította meg a drámairodalmat.
Gyermekkora: 1828. március 20-án született a norvégiai Skienben. Gyermekévei nélkülözéssel teltek, megismerte a társadalmi lecsúszás és a szegénység átkát. 15 éves korában kenyérkereset után kellett néznie. 1844-ben gyógyszerészsegédnek állt Grimstadtban, de festő vagy orvos szeretett volna lenni. Ifjú éveinek meghatározója volt a magány és az emberkerülő életmód. Húszévesen kezdett foglalkozni az irodalommal. Első kísérletei még a grimstadti időkben születtek. Főképp gúnyverseket írt a városka pöffeszkedő és jómódú polgárairól, műveit rajzaival is illusztrálta.
Indulása: Az 1848-as szabadságmozgalmakat jogosnak és szükségszerűnek tartotta. Verssel emlékezett meg a magyar szabadságharcról is (Magyarország 1849), és verssel szólította fel 1863-ban a svéd és a norvég fiatalokat a németektől szorongatott dánok megsegítésére.
1850-ben született első drámája, a Catilina. Mivel darabját nem sikerült színpadra állítania, a fővárosba, Krisztiániába (ma Osló) költözött. Barátaival 48-as szellemű ellenzéki lapot alapítottak (Illustreter Nyhedsblad). Itt jelentek meg Ibsen versei és drámái, itt publikálta először a modern színházról vallott nézeteit. 1850-ben itt mutatták be a Hősök siralma című verses történelmi drámáját.
A norvég Nemzeti Színház rendezője: 1851-ben a Norvég Nemzeti Színházhoz hívták. 1851 és 1857 között a bergeni színházrendezője,dramaturgjaés házi szerzője volt. Első drámaírói korszakának munkái főképp a norvég történelmi múltból és mondavilágból táplálkoznak. 1852-ben tanulmányutat tett Koppenhágában és Drezdában. 1855-ben mutatták be Östraati Inger asszony című drámáját. A következő évben készült el A solhaugi ünnep.
1858-ban megnősült. Később újra Krisztiániába költözött, mert elfogadta az itt alakuló Norvég Színház művészeti vezetői állását. Csekély fizetése és a rendszertelen folyósítás jelentős adósságot halmozott fel. A színház 1862-ben csődbe is ment, így Ibsen pénz és állás nélkül maradt feleségével és kisfiával. Ebben az évben készült el A szerelem komédiája című műve.
Az anyagi nehézségek ellenére ezek az évek művészileg jelentős helyet foglalnak el életében. „A Norvég Színház a norvég nemzeti eszmének s a norvég köznyelvnek az irodalomban való érvényesítéséért küzdött, szemben a Krisztiániai Színházzal, amely teljesen dán hatás alatt állott” (Kúnos László). Jellemző, hogy a Hősök Helgelandon című darabját a Krisztiániai Színház ugyan elfogadta, de sohasem tűzte műsorára. Ibsen ebben a norvég irodalom háttérbe szorításának szándékát látta.
Művei: 1862-ben született A trónkövetelők. Ez sem aratott közönségsikert. Ibsen a hatvanas évek elején kötött barátságot Bjornstjerne Bjornsonnal, aki nemcsak anyagi támogatást szerzett neki azzal, hogy bemutatta a Gyldendal Kiadó vezetőjének, hanem erkölcsileg is támasza volt a nehéz időkben. 1864-ben Ibsen Rómába utazott, és a következő négy esztendőt ott töltötte.
A hatvanas évek közepén barátsága Bjornsonnal megromlott, lassan elhidegültek egymástól. Ennek oka elsősorban politikai nézeteik különbségében keresendő. Ibsen elgondolása szerint a három északi népnek először a maga nemzeti egyéniségét kell megteremteni, és csak ezután kerülhet sor a szabad államok egyesülésére. Ezt a nézetet tűzte zászlajára a norvég jobboldali pártpolitika, és Ibsen nem tudta kivédeni az őt ért támadásokat. A baloldalhoz tartozó Bjornson korábbi fegyvertársát és barátját éles szavakkal bírálta nézeteinek megváltoztatása miatt.
1866-ban készült el Brand című drámai költeménye. A következő év terméke a Peer Gynt. Ibsen 1868-ban elhagyta Rómát, és Németországban telepedett le. A következő hét esztendőt Drezdában töltötte. Itt született Az ifjúság szövetségese című drámája. Mint a Svéd–Norvég Királyság küldöttje, részt vett a Szuezi-csatorna ünnepélyes megnyitásán 1869-ben. 1873-ban készült el A császár és Galileus című darabja. 1874-ben rövid látogatást tett hazájában, majd 1875-ben Münchenbe költözött.
Társadalmi drámái: Müncheni tartózkodása alatt születtek társadalmi drámái: A társadalom támaszai (1877), Nóra(Babaszoba,1879), Kísértetek (1881), A népgyűlölő (1882), A vadkacsa (1884), Rosmersholm (1886), A tenger asszonya (1888), Hedda Gabler (1890).
A drámák fogadtatása Norvégiában rendkívül vegyes volt. A Nórafeminista eszméjét elutasították a korabeli kritikusok, és a Kísértetekerkölcskritikája is komoly felháborodást keltett. A jobboldali politika elfordult a szerzőtől, erkölcstelennek és bomlasztónak nevezték darabjait. Kezdetben Németországban sem találtak értő fogadtatásra Ibsen új típusú drámái.
Az igazi siker csak a nyolcvanas évek elején köszöntött be. Német földön sorra mutatták be műveit, a kritika és a közönség egyaránt a nagy drámaírót ünnepelte benne. A külföldi siker hatására Ibsent hazájában is lassacskán elismerték. A korábban hazafiatlansággal és erkölcstelenséggel vádolt szerzőből nemzeti hős vált. Huszonhét évig élt távol hazájától, és mindössze két alkalommal (1874, 1885) látogatott haza. 1891-ben végleg hazatelepült (ebben az évben Budapesten is megfordult).
Utolsó éveinek termése csupa kitűnő darab. 1892-ben készült el a Solness építőmester.1894-ben írta A kis Eyolfot, két év múlva készült el a John Gabriel Borkman, majd 1899-ben a Ha mi halottak feltámadunk című dráma.
1906. május 23-án halt meg Krisztiániában, ott is temették el.
forrás: tudasbazis.sulinet.hu
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
