Mint ahogyan a norvég lakosokra sem, úgy kultúrájukra sem jellemző a hivalkodás. „Hideg” embereknek nevezik őket, az ország éghajlatának mintájára. A norvég esküvők sokkal kisebb méretűek voltak és ma is azok, mint más országokban. A legközelebbi hozzátartozók, barátok voltak jelen, gyerekeket általában nem hívtak meg, hacsak nem a menyasszony vagy a vőlegény gyermeke. A menyegzőt hosszas tárgyalások előzték meg és ha mindent sikerül egyeztetni, megvolt a hozomány, akkor kitűzték a dátumot. Tradicionális norvég kürttel(Lur) hirdették az esküvőt.
A nagy nap reggelén a vőlegény a menyasszony házához ment, ott leendő anyósa sörrel kínálta, melyből később az ara is ivott, majd átadta az ajándékokat. Az ünnepséget a menyasszony családjának birtokán tartották, szegényebb helyeken a meghívottak adták össze az ételt. A szomszédtól szinte kötelező volt széket, asztalt, vagy ételt kölcsön kérni, különben megsértődött. A fiatalokra árpát és rozst szórtak, minél többet elkapnak, annál nagyobb lesz a gazdagság és a boldogság az életükben.
Voltak korszakok, amikor az esküvői menetet egy hegedűs vezette, utána vonult a násznép. Nagyon fontos a sorrend. A hegedűs mutatta az utat, mögötte az ara, a vőlegény, a szülők, koszorús lányok, gyűrű vivők, virágot dobók és a vendégek. Egyes helyeken a menyasszony lóháton közlekedett, esetleg csónakon, ha erre volt szükség, hiszen Norvégiában sok út vízen vezet.
A régi norvég szokás szerint a vőlegény és a menyasszony is, sőt a násznép nagy része is, a hagyományos nemzeti ruhát, a Bunad-ot viselte és viseli ma is, ha hagyománytisztelő esküvőről beszélünk. Ez egy kézzel készített gyapjú ruházathosszú rakott szoknya, blúz, mellény és kötényke. Férfiaknál harisnya, nadrág, mely térdig ér, ing, mellény. Különböző hímzéssekkell van ellátva, mely a családot, illetve a helyrajzi hovatartozást mutatja. Ezek a színes minták „kiszínezik” az egész esküvőt. Generációról generációra öröklődnek a ruhák, illetve mindig kerül hozzá új is.
A menyasszony viselhetett fehér ruhát is. A fején ezüst vagy arany korona volt, amelyről hárslevél alakú ékszerek lógnak. Ha mozgatta a fejét, akkor ezek csilingeltek és ezzel elűzték a rossz szellemeket. A koszorús lányoknak is hasonló fejdíszük volt. Szegényebb helyeken ezekből egy volt, ami a plébánia tulajdona és ezt lehetett kölcsön venni. A korona viselése talán az egyetlen momentum a régi tradíciók közül, ami jellemzi a mai norvég esküvőket, de a modern fejdíszeken már nincsenek rajta a „csilingelők" .
A menyegző utáni lakomán önfeledten szórakozhatott a násznép, ami a zenét, táncot, közös énekléseket foglalt magába. Jellemzőek voltak a köszöntések, toast-ok, először menyasszony apja, a vőlegény, a menyasszony, az udvarhölgy, majd a vőlegény apja mondott beszédet. Ha csókra kérték a párt, akkor egy székre kellett közben állniuk, hogy mindenki láthassa. Az egész esküvő alatt többször felcsendült és ez ma is jellemző, a „Kom til bryllup” című hagyományos norvég esküvői dal. Megtiszteltetés volt a menyasszonnyal táncolni.
Dekorációban az egyszerűség volt jellemző és ez ma is igaz. Szívesen használtak és használnak mezei virágokat, száraz virágokat, mind a díszítésekben, mind akár a menyasszony csokrában. Színek tekintetében kedveltek a visszafogott árnyalatok.
A norvég kultúrában kétfajta hagyományos esküvői torta van jelen évszázadok óta. Az egyik az a Kranserkaker, mely macaron szerű gyűrűkből áll, ezek piramis alakban vannak egymásra rakva, cukorkával, virággal és norvég zászlóval díszítve. A másik édesség a Brudlaupskling, mely kenyértésztából készül és sajt, tejszín, valamint gyümölcsszirup kerül rá. A hivatalos norvég ital az esküvőkön is a sör a mai napig.
Az esküvőt követő reggelen a férj reggelivel kedveskedett feleségének, ami mára ajándékká cserélődött. Nem ritka a drága ékszer erre az alkalomra. Az ifjú pár otthonában, a bejárati ajtó két oldalára fenyőt ültetnek, segítve ezzel a gyermekáldást, egyes írások szerint azért, hogy itt nőjenek fel a születendő gyermekek.
forrás: mennyegzolap.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
